Szórakozás

VV Béci: a ValóVilág mindent megváltoztat

A Villa egykori fenegyereke egy jobb élet reményében jelentkezett a valóságshow-ba.

A táncos fiú soha nem titkolta, mindegy vágya, hogy megnyerje a fődíjat, és ő legyen a végén az az egy, aki mindent visz, többek között a havi egymillió forintot, az álomutat és a luxusotthont. Családjával Leányfalun él egy albérletben, még külön szobája sincs, húgával, Gigivel ketten kénytelen megosztani a helyiséget.

Béci korábban minden lehetőséget megragadott, ami egy kicsit is javíthatott a helyzetükön, de a kétkezi munkát sem vetette meg: dolgozott már zöldségesként, kőműveskedett vagy szenet hordott, ha pénzre volt szüksége.

Most sincs elkeseredve, amiért végül nem sikerült megnyernie a versenyt, továbbra is dolgozni fog, ha lehet, még többet, mint eddig, és reméli, jóval boldogabb élet vár majd rá.

“Huszonhat éves vagyok, és albérletben lakom a családommal, így minden lehetőséget megragadok, amiről úgy hiszem, kihúzhat bennünket a jelenlegi helyzetből” – mondja a hot! magazinnak Béci, aki úgy érzi, Gigin és rajta a sor, hogy kisegítsék szüleiket.

“Nem hagyom, hogy az édesanyám, aki túl van két szívinfarktuson, túlhajtsa magát, és azt, hogy az édesapámat, aki kőművesként dolgozik, lenézzék. Sokat szenvedtünk az elmúlt években, de a ValóVilág mindent megváltoztat.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik