Szórakozás

80 éves Magyarország “szegénységfelelőse”

Április 25-én ünnepli 80. születésnapját Ferge Zsuzsa Széchenyi-díjas szociológus, akadémikus.

Budapesten született értelmiségi családban, Kecskeméti Zsuzsanna néven. A háború után a Nemzetközi Vöröskereszt révén Franciaországba került egy zsidó árvaházba, majd a versailles-i gimnáziumban tanult. 1948-ban hazatért, és a Közgazdaságtudományi Egyetem hallgatója lett. 1950-ben az egyetemen zajló kisebb koncepciós perben ő lett az egyik vádlott polgári származása és nyugati iskolái miatt, de kizárására végül nem került sor. Egyik tanára hívta a KSH-ba dolgozni, a munka mellett végezte el az egyetemet. 1953-ban diplomázott, és átkerült a KSH gazdasági főosztályára, ugyanebben az évben feleségül ment egykori évfolyamtársához, Ferge Sándorhoz, akitől két gyermeke született.

1959 és 1968 között a Rétegződéskutató Osztály vezetője volt, majd az MTA Szociológiai Kutatóintézetében dolgozott 1988-ig. Volt többek között tudományos főmunkatárs, a Társadalompolitikai Osztály vezetője. Csoportja foglalkozott iskolaszociológiával, a társadalmi előnyök-hátrányok átöröklésével, a szegénység különböző megjelenési formáival, szociálpolitikai vizsgálatokkal.

1982-ben a Társadalmi újratermelés és társadalompolitika című tanulmányával szociológiai doktori címet szerzett. Az ELTE Szociológiai Intézetében szociológiát tanított, 1988-ban teljes állású egyetemi tanár lett, s még ugyanebben az évben az egyetem Szociológiai és Szociálpolitikai Intézetének és Továbbképző Központjának tanszékvezetőjévé nevezték ki. Az egyetemi katedrának 2001-ben mondott búcsút, nyugdíjba vonulása után professor emeritus lett. Külföldi egyetemeken is dolgozott vendégtanárként, 1997-ben az Edinburgh-i Egyetem díszdoktorává választották. 1993-ban az Európai Akadémia, 1998-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd 2004-től rendes tagja.

Az oktatás és a tudományos kutatás mellett közéleti szerepvállalása is jelentős, több szakmai szervezet munkájában is részt vesz. 1988-tól a Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület örökös elnöke, 1995-től a Szociális Szakmai Szövetség elnöke, 2007-től tiszteletbeli elnök. 1997 és 2000 között a Kossuth- és Széchenyi-díj Bizottság tagja volt. 2005-ben az akkor meghirdetett Nemzeti Szegénységellenes Programon belül a Gyermekszegénység Elleni Nemzeti Program egyik kidolgozója volt, 2006-ban az MTA Gyermekszegénység Elleni Programiroda vezetőjévé nevezték ki.

A szegénység mellett fő kutatási területe még a társadalmi struktúra, a társadalmi egyenlőtlenségek és integrációs zavarok vizsgálata. 1958 óta több mint 250 tanulmánya jelent meg, és több könyvben is beszámolt kutatásainak eredményéről, legutóbb 2010-es Társadalmi áramlatok és egyéni szerepek című kötetében.

Tevékenységéért 1995-ben Széchenyi-, 1996-ban Pro Urbe Budapest, 2004-ben Radnóti Miklós-díjat kapott, 2009-ben Budapest díszpolgára lett. 2011-ben megkapta az UNICEF Nagyrabecsülésének csokrát és az Európai Polgár Díjat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik