Szórakozás

VV Olivér: nem akarok Anikóval beszélni

A Villa egykori Vagánya még most is úgy tesz, mintha nem történt volna köztük semmi.

Gigi és Jerzy kapcsolata, a lány visszatérése után nem ott folytatódott, ahol abbahagyták. Bár korábban Gigi volt az, aki többször is elbizonytalanodott a szerelmüket illetően, most a Szépfiúban merültek fel kételyek. Jerzy legnagyobb sérelme még mindig az, ahogyan kedvese a párbajon viselkedett vele. Szerinte Gigi már nem az a lány, akibe ő beleszeretett. Giginek pedig az fáj, hogy Jerzy teljesen megváltozott az utóbbi hetekben, egykori ellenségeivel, Éváékkal barátkozik, és már nem rajong érte úgy, mint néhány hónapja. A szerelmi évődésnek végül Jerzy vetett véget: elmondta Giginek, hogy benne megváltoztak az érzések és már nem szerelmes belé, így a páros útjai végleg elváltak egymástól.

A szakítása után ismét a kibeszélésé lett a főszerep a Villában. A frissen beköltözött, három korábbi Villalakóra ráadásul kemény téma várt. Giginek, Zsófinak és Olivérnek a nyugi szobában kellett elárulnia, hogy szerintük ki az a még játékban lévő négy lakó közül, akinek nincs helye a fináléban. Véleményüket, és okfejtéseiket a játékosok a nappali tévéjén keresztül figyelhették. Olivér elmondta, nem szeretné Anikót a fináléban látni, amin Anikó egy kicsit felhúzta magát. Zsófi azonban nem értett egyet a Villa Vagány fiújával, mert ő Anikónak drukkol.

Kedd este Olivér tarthatott bulit a Villában, ami Alekosz emlékezetes esésével végződött. Szerdán azonban Gigire került a sor, ő pedig egy jó kis gésa bulival lepte meg a barátait.

Gigi és Jerzy szakítása után maradt még egy olyan páros a Villában, akik még nem tisztázták a viszonyukat. Anikó és Olivér, a fiú kiesése előtt igencsak összemelegedtek. Szoros barátság volt, vagy annál több? Anikó nem tagadta, hogy belehabarodott Olivérbe, a Vagány fiú azonban még most is úgy tesz, mintha nem történt volna köztük semmi. Kedd este a nézők úgy döntöttek, hogy a páros töltsön egy órát kettesben a nyugiszobában, hogy rendezhessék a kapcsolatukat, de Olivér ezt a lehetőséget megtagadta.

AJÁNLOTT LINK:

JERZY SZAKÍTOTT GIGIVEL (RTL Klub)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik