Szórakozás

Komár László a válás alatt is ágyba bújt feleségével

Az énekes minden kapcsolatot meg akar szüntetni negyedik feleségével, Erzsivel, ám ez valahogy mégsem sikerül.

Komár László válópere már több mint másfél éve húzódik, múlt héten volt a negyedik tárgyalás, de még mindig izzanak a kedélyek, még mindig nincs megállapodás. Az énekes és negyedik felesége eddig tulajdonképpen semmiben sem tudtak megegyezni egymással.

A 66 éves Komár azt állítja, a több mint 30 évvel fiatalabb felesége állítólag lenullázta többmilliós, közös bankszámlájukat. Az énekes már abba is beletörődött, hogy a bíróság döntése szerint csak hétvégén láthatja kislányát, a 6 éves Karolinát, a tartásdíjról azonban még mindig nincs kompromisszum.

Az ügy ráadásul tovább bonyolódott: miközben válási procedúrájuk hónapok óta tart, mostanra kiderült: szétköltözésük után azért néhányszor még ágyba bújtak egymással. Komár továbbra sem szeretné kifizetni az asszony által kért havi 150.000 forintot, de ehhez több mindent is bizonyítani kell majd a következő tárgyaláson júniusban, például azt, hogy Erzsi a válókereset beadása után nem költözött vissza hozzá.

AJÁNLOTT LINK:

Komár László fortyog a dühtől (TV2.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik