Szórakozás

Chris Brown elnézést kért

Az énekes becsapva érzi magát, de ettől még nem büszke az ablaktörős incidensre.

Brown agyát azért öntötte el a gőz, mert a Good Morning America riportere, Robin Roberts nem az énekes legújabb albumára, hanem a két évvel ezelőtti Rihanna-verő botrányra volt csak kíváncsi. Brown azóta is próbaidejét tölti, amiért péppé verte akkori barátnője fejét, és rendszeres dühkezelési szemináriumra jár, hogy kordában tudja tartani indulatait – érthető hát, hogy nem túl büszke a színfalak mögötti botrányra, akármennyire is jogos volt a felháborodása.

„Először is szeretnék elnézést kérni a történtek miatt mindenkitől, akit esetleg megijesztettem, valamint azoktól, akik csalódtak bennem a viselkedésem miatt. Én is csalódtam önmagamban” – jelentette ki Brown tegnap.

„A legtöbben nem tudják ezt, de amikor interjút adok, mindig előre leegyeztetjük a témákat. Így teljesen váratlanul értek a kérdések, az volt az érzésem, hogy csak azért hívtak be, hogy lejárassanak. Tényleg nagyon nehéz volt, de a felvétel alatt végig megtartottam a pókerarcom, és a fellépést is megoldottam. Amikor viszont kiértem az öltözőbe, egyszerűen ki kellett engednem a gőzt. Nem akartam senkit bántani, de utat kellett engednem a dühömnek, hiszen annyira keményen dolgoztam ezért az albumért, és úgy éreztem ez semmit sem jelent nekik, csak el akarják venni tőlem. Szóval igen, gondolkodás nélkül reagáltam, és ezért szeretnék elnézést kérni” – mondta Brown.

A Good Morning America producerei közben Robin Roberts védelmére keltek, mondván a hölgy által feltett kérdések fontosak voltak, és komoly hírértékük volt.

AJÁNLOTT LINKEK:

Brown bocsánatot kért a GMA-balhé miatt – angolul (W.E.N.N.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik