Késdobálással lazít a legtöbb szilikonmellért felelős doki

A philadelphiai plasztikai sebész, Dr. Ted Eisenberg bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe, mint a legtöbb mellplasztikát végző doki a világon.
Korábban a témában:

A Guinness-bizottság szerint Dr. Einsenberg eddig 3,460 mellnagyobbító műtétet végzett, maga a doki azonban ragaszkodik hozzá, hogy már a 4,700-at is meghaladta. Akárhogy is, a sebész elképesztő gyorsasággal operálhat, hiszen ezt az eredményt alig 24 évnyi praktizálás alatt érte el.

A doki a világrekordon kívül furcsa hobbijával is felhívta magára a figyelmet: ugyanis kések és tomahawkok célbadobásával lazít. Eisenberg első hajításra alkalmas kését a feleségétől kapta ajándékba, és saját bevallása szerint az elején csak félve dobálózott vele. „Megpróbáltam nekidobni egy fának, amikor meg eltaláltam, annyira rosszul éreztem magam miatt, hogy odamentem, és átöleltem a törzsét” – vallotta be a doki, aki mára annyira belejött a késdobálásba, hogy profi versenyeken is megméretteti magát.

Eisenberg minden (bizonyíthatóan rendkívül produktív) napját egy mantrával kezdi: „Türelem, együttérzés, megnyugtatás, koncentráció. Ezekre van szükségem a munkában. És míg a betegeimet és a hivatásomat véresen komolyan veszem, önmagamat már nem annyira” – jelentette ki a rekorder sebész.

AJÁNLOTT LINKEK:

A philadelphiai mellsebész késdobálóként villog – angolul (AOLNews.com)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.