Szórakozás

Íme a világ legszőrösebb kislánya!

Supatra Sasuphan nemrégiben került be a Guinness Rekordok Könyvébe, mint a legszőrösebb lány a világon – az élete pedig gyökeresen megváltozott az elismeréstől.

Supatra rendkívül ritka betegségben, Ambras-szindrómában (vagy ismertebb nevén „Farkasember-szindrómában”) szenved – azaz egy kromoszóma-rendellenesség miatt arcát, fülét, hátát és végtagjait is sűrű szőr borítja. Sorstársaihoz hasonlóan, Supatra is folyamatosan ki volt téve az emberek gúnyolódásának – a hivatalos Guinness-elismerés óta azonban hírességként kezelik, és körberajongják.

„Nagyon örülök, hogy bekerültem a Rekordok Könyvébe” – áradozott a kislány. „A legtöbb embernek hihetetlen dolgokat kell véghez vinnie, hogy megjelenhessen a könyvben, nekem viszont csak feltettek pár kérdést, és már bent is voltam!”

A középkor óta az egész világon alig 50 Ambras-szindrómás esetet dokumentáltak – a betegség megértése előtt az ettől szenvedő alanyokat „farkasembernek” bélyegezték, és a legtöbb esetben kiutasították a közösségből. Supatra szülei csak a szülés után szembesültek kislányuk betegségével – Supatrának pedig még csecsemőként két műtéten is át kellett esnie, hogy lélegezni tudjon. Ugyan mára teljesen hozzászokott az arcán növő sűrű szőrhöz, a kislány az újságírók kérdésére bevallotta, időnként nehezen lát ki a hajszerű tincsek alól.

AJÁNLOTT LINKEK:

A “Farkas-gyermek” örül, hogy rekorder lett, mert így kevesebbet csúfolják – angolul (Daily Mail Online)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik