Szórakozás

VV 4: hihetetlen ütemben nő a gyerekeknek szánt pénz

Péntek este a ValóVilág adása alatt átlépték a 70 millió forintot.

Anikó, Laci és Jerzy csütörtökön meglátogatta azt a martonyi családot, akikről a jótékonysági felhívás készült. A Budai famíliát egy építési vállalkozó átverte, nem szigetelte le az épület alapját és falait. Hiába pereskedtek, az ügyükben semmi sem történt. Az eső miatt a víz bokáig ér a nappaliban, a ház oldalai a nedvességtől penészesek lettek, az oldalfalak pedig salétromosak és alig tartják meg a tetőt. Anikó elvitte a gyerekeknek a nagy maciját, de nem ez volt az egyetlen ajándék, rengeteg élelmiszert is adtak nekik.

A Villába újabb „háziállatok” érkeztek, csibék és nyulak lepték el a nappalit. Ráadásul péntek reggel a Morning Show is beköltözött hozzájuk, ez alkalomból pedig a játékosoknak csoportokba kellett rendeződniük és gondolkodni egy olyan titkon, amit még nem árultak el magukról, de most megosztják majd a rádióhallgatókkal. Alekosz ontotta magából a jobbnál jobb sztorikat a csajozási szokásairól, Laci küszködött, mert nem jutott eszébe semmi, Béci és Jerzy viszont „vécézési baleseteit” fejtette ki papíron. Éva Talmácsival megélt romantikus kalandjáról vallott.

A még versenyben lévő hét Villalakó ezután titkosan tehetett fel kérdéseket egymásnak, és bár nem sok gondot okoz nekik, hogy nyíltan provokálják társaikat, a név nélküli faggatózás igazán provokatívra sikerült. Egyedül Éva fedte fel kilétét, amikor Alekoszt arról kérdezte, hogy miért ilyen kegyetlen a barátjával, vagyis vele? Alekosz kapcsolatai mellett legjobban Gigi és Jerzy szerelme izgatta a többieket, ők is kaptak arcpirító kérdéseket bőven.

Hihetetlen ütemben növekszik a jótékonysági akció kapcsán összegyűjtött összeg, 1 nap alatt 21 millió forint adomány érkezett. Péntek este a ValóVilág adása alatt az összeg meghaladta a 70 millió forintot, ez azt jelenti, hogyha szombat estig sikerülne összegyűjteni 100 millió forintot, akkor minden tízedik rászoruló családnak segíteni tudnának.

AJÁNLOTT LINK:

PÉNTEK ESTÉRE ÁTLÉPTÜK A 70 MILLIÓT! (RTL Klub)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik