Szórakozás

Keleti Györgyi három kilót hízott a börtönben

A volt honvédelmi miniszter lánya a hírekkel ellentétben egész jó körülmények között volt az olasz előzetesben.

Mint arról korábban beszámoltunk, a modell szerda reggel besétált a Fővárosi Bíróságra és közölte, rendelkezésre áll, hogy lefolytassák ellene a büntetőeljárást, amelyben üzletszerű kéjelgés elősegítésével vádolják. Ez egyben azt is jelenti, hogy visszavonták az európai elfogatóparancsot ellene, jövő héten pedig már újra bíróság elé állhat. Hogy végül azonban milyen ítéletre számíthat, az egyelőre bizonytalan.

Dr. Bodor Tibor, a Keleti Györgyi ügyét tárgyaló bíró az egyik napilapnak elmondta, az ügy bizonyításának nagy része elhangzott a korábbi tárgyalás során, és hat hónapon belül folytatható az eljárás. Amennyiben lehetséges, igyekeznek minél hamarabb befejezni és lehetőség szerint ítéletet hozni

Györgyit bár megviselte a körülötte kirobbant botrány, próbál erősnek, vidámnak és felszabadultnak mutatkozni. A pletykákkal ellentétben a rebibbiai női büntetés-végrehajtási intézetben egész jó körülmények között tartották fogva, a sok tésztaételnek köszönhetően három kilót hízott az előzetesben.

AJÁNLOTT LINK:

Keleti Györgyi nem bújhat el a bíróság elől (STOP.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik