Szórakozás

Nőnapi chippendale show a Villában

Alekosz fehér fecskében hódított, Jerzy csak Giginek táncolt, Laci viszont egy kicsit „bőségesebben” figurázott.

Megkezdődött a cserekereskedelem a Villában. Nagy ládák érkeztek, mindenki megkapta saját „termékeit” és elkezdődött a biznisz. Jerzy sutyiban árulta a javait, Éva cigiért üzletelt Lacival, aki viszont az ételt részesítette előnyben.

A kufárkodás hetén Alekosz kapta meg a jogot arra (a nézők jóvoltából), hogy rendelkezzen az ágyhasználat felett. Az Okostojás azonnal kihirdette, hogy az ő ágyában alszik az összes lány. Anikó vissza akarta szerezni saját fekhelyét, de nem volt egyszerű alkupozícióban, ezért inkább úgy döntött, kint alszik a kanapén. Alekosz túl sokat akart kérni az ágyakért, így a többiek követték a Rosszkislány példáját, és inkább a földön aludtak, minthogy a görög harcos mindenüket elvegye.

A fiúk rendkívül előzékenyen álltak hozzá a nőnaphoz, Laci kezdeményezett egy ebédfőzést, amihez Béci és Jerzy is csatlakozott, és együtt kitalálták, hogy ezen a napon semmit ne kelljen csinálni a lányoknak. Számítottak rá, hogy Alekosz nem fogja támogatni az ötletet és így is lett. Alekosz szerint nem kell etetni a nőket, és úgy véli, tiszteletlenség hizlalni őket, már csak a súlyukra való tekintettel sem kellene erőltetni ezt a főzést. Amikor minden elkészült, a fiúk felébresztették a lányokat, de nem mindenki értékelte a figyelmességet. Évát nem hatotta meg a kedvesség, Szandika és Anikó viszont csillogó szemmel nézett a „vendéglátókra”.

De a meglepetéseknek itt még mindig nem volt vége: következett a nézők által megszavazott chippendale show: Alekosz volt az egyetlen, aki fehér fecskéjében minden nő előtt bedobta magát. Jerzy csak Giginek táncolt, Laci viszont egy kicsit „bőségesebben” figurázott Anikó, Éva, Gigi és Szandika előtt. Végül a fiúk átadták a virágcsokrokat, amit Béci az alsójába tűzve nyújtott át Szandikának.

A Villa szerelmespárja később kettesben is megünnepelte a nőnapot, a Szépfiú egy nem akármilyen ajándékkal készült Giginek.

AJÁNLOTT LINK:

SZANDIKA KI AKAR ESNI, EZÉRT BÉCIT VISZI (RTL Klub)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik