Szórakozás

Down-kór-gyanús volt Rippelék kisbabája

Az orvos telefonon hívta Feriéket: lehet, korai volt az öröm, mert a genetikai vizsgálat nagyon rossz eredményeket mutat.

Feri és Vivien először a Fókusz Pluszban meséltek kálváriájukról. A fiatal lány petefészkében két évvel ezelőtt fedezték fel a rosszindulatú daganatot. Az orvosok nem biztatták: azt mondták, gyerekre már biztosan ne számítson, sőt, örüljön, ha egyáltalán az ő életét sikerül majd megmenteni. A szerelmespár hihetetlen akaraterővel csinálta végig a procedúrát: eltávolító műtét, majd kemoterápia következett. A házaspár azonban még ekkor sem adta fel az álmát, hogy gyermekük szülessen, ezért a fiatal lány nagynénje felajánlotta saját petesejtjeit Feri hímivarsejtjeihez. Két embriót ültettek vissza Vivien méhébe, abból egy most ott rugdalózik a 21 éves lány pocakjában.

Vivien jelenleg a hatodik hónapban van, és bár a kisbaba jól van, Feriék nagyon megijedtek nemrég, mert az egyik genetikai vizsgálat eredménye szerint egy a százhoz volt az esély arra, hogy a kisfiú Down-kóros lesz. A házaspár szörnyű heteken ment keresztül, míg a magzatvíz-vizsgálatból végre egyértelműen kiderült, hogy nagyobb volt az ijedtség, mint a probléma: a kis trónörökös teljesen egészséges.

A megpróbáltatások azonban még ekkor sem értek véget, Vivien méhében egy úgynevezett amniószalagot találtak az orvosok, amibe, ha a kis pocaklakó nagyon kalimpál, beleakadhat a karja. A szalag azonban szerencsére nem veszélyezteti komolyabban a babát, és Feriék a rengeteg tortúra ellenére bizakodva tekintenek előre. A házaspár a Reggeli műsorában elmondta, mióta először meséltek drámájukról, rengeteg ember fordul hozzájuk segítségért, megköszönik, hogy erőt adtak és példát mutattak a hasonló problémával küzdő sorstársaiknak.

AJÁNLOTT LINK:

Rippel Feriék gyermekükért aggódtak (RTL Klub)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik