Szórakozás

Sean Penn Haitira viszi Charlie-t

Prostik és drog helyett inkább kalapácsot és takarókat adna barátja kezébe Sean Penn – és nagyon reméli, hogy a média Haitira is követi majd a problémás sztárt.

Charlie Sheen pénteken az Access Hollywoodnak megerősítette, régi haverja valóban megkérte, hogy vegyen részt a Haitin folyó munkában, és ha lehet, csalogassa el katasztrófa sújtotta térségbe a az őt kísérő utazó médiacirkuszt is. „Előbb még el kell intéznünk néhány dolgot, de most úgy néz ki, jövő héten indulunk. Halál izgatott vagyok az út miatt, mivel ha még oda is képesek lesznek követni, az azt jelenti, hogy még mindig legyőzhetetlen vagyok” – jelentette ki Sheen.

Sheen az interjú alakalmával azt is elmondta, véleménye szerint a CBS-szel és a Warnerrel folytatott tárgyalásai remekül haladnak, és szinte biztosra veszi, hogy a Két pasi meg egy kicsi folytatódni fog idén szeptemberben – természetesen az ő szája íze szerinti „kisebb változtatásokkal” együtt.

Sean Penn a 2010-es földrengés után temérdek időt, pénzt és energiát fektetett abba, hogy felhívja a világ figyelmét az ország borzasztó helyzetére, és segédkezzen a helyreállítási munkálatokban. Tevékenységéért tavaly júliusban lovaggá ütötték Haitin, valamint számos humanitárius szervezet elismerését kiérdemelte.

AJÁNLOTT LINKEK:

Charlie Haitira tart, és megegyezne a CBS-szel – angolul (hollywoodlife.com)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik