Szórakozás

Ennyi volt? A CBS félbehagyta a Két pasi forgatását

Igen, Charlie Sheennek végre sikerült. A hónapokon keresztül feszített húr most pattant el a CBS fejeseinél - visszamondták a megmaradt epizódokat.

A dolog azzal kezdődött, hogy a forgatásra való e heti visszatérés után Sheen ki akarta pihenni a stresszt, ezért tegnapelőtt a Bahamákra utazott exneje (Brooke Mueller), egy modell (az a bizonyos ismeretlen szőke) és egy pornószínésznő (Bree Olson) társaságában – igaz, Sheen beszámolója szerint Mueller egy nap után már meg is gondolta magát, szóval csak az édeshármas maradt. A színész a Bahamákról, a „régi szép idők” felidézése közben telefonált be Alex Jones rádióműsorába – és gyakorlatilag mindenkit elküldött melegebb éghajlatra.

A legtöbbet azonban a Két pasi atyja, Chuck Lorre (vagy ahogy Sheen hivatkozott rá, Haim Levine) kapta: a színész szerint „a gyerekei és a világ előtt” is megalázta Lorre-t azzal, hogy „olyan iramban gyógyult meg, amit az ő kis fejletlen elméje fel sem tudott fogni.” Majd azzal folytatta, hogy miután „az utóbbi 10 évet azzal töltötte, hogy Lorre vacak bádogdobozából aranyt csináljon, hálája jeléül az a sarlatán nem volt hajlandó végezni a munkáját, azaz megírni a részeket.” És így tovább, Sheen teljes dühkitörését ITT lehet meghallgatni.

A CBS és a Warner fejeseinél ez az interjú volt a (sokadik) utolsó csepp – közleményben reagáltak Sheen kijelentéseire, mégpedig úgy, hogy köszönik szépen, ők akkor most leállítanák a Két pasi gyártását erre az évadra, aztán majd meglátjuk, hogy nyáron újrakezdik-e.

A döntéssel nemcsak a mostani évad, hanem a Két pasi meg egy kicsi teljes jövője megkérdőjeleződött. Az már biztos, hogy szerződés ide vagy oda, sem Sheen, sem pedig a stáb többi tagja nem kap majd fizetést a visszadobott epizódok után.

AJÁNLOTT LINKEK:

Charlie Sheen újra beszólt a Két pasi kreátorának – angolul (TMZ)
A Két pasit lelőtték erre az évadra – angolul (EW.com)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik