Szórakozás

Álláspályázók meghökkentő önéletrajzai

Önéletrajz helyett inkább "önéletkarcolatnak" minősíthető bemutatkozó írásokkal pályáznak állásokra jó páran Nagy-Britanniában.

A legkirívóbb példákból közölt csokornyit a The Daily Telegraph című brit lap egy tanulmányból szemelgetve, mely több mint 700 munkáltató “élményeit” foglalta össze.

A pályázók között akadnak, akik rímekbe szedve, azaz önéletverssel lepik meg a munkaerőt keresőt. Van, aki legfőbb referenciájakánt Istent említi – ám hiába, mert nem szolgált elérhetőséggel. Előfordult már hogy valaki viking leszámazottnak vallotta magát, méghozzá “egyeneságinak”, mert azt hitte, ez biztosan sokat nyom a latban. Kirítt a szürke egyensorból az az illető is, aki hobbijaként oroszlánszelídítést írt be.

A munkáltatók nem szeretik a kétoldalasnál hosszabb önéletrajzokat, ám akad, aki a tömörséget is túlzásba viszi. A minimalizmus maximumát nyújtotta az a pályázó, aki önéletrajzában nevén és telefonszámán túl magáról egy szót sem, motivációjáról pedig csak ennyit írt: “Akarok egy állást.”

Ezt viszont legalább végigolvasná minden munkaerőt kereső – merthogy egyharmaduk legfeljebb egyetlen percet szán egy-egy életrajzra, minden tizedik pedig még egy felet sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik