Szórakozás

Alekoszt hívta párbajra Gombi

A Szépfiú nem aprózta el, az általa legerősebbnek tartott villalakóval méri össze az erejét.

Múlt hét szombaton Gombinak sikerült rávennie a társait arra, hogy az ő akaratát teljesítsék. Gigi, Béci, Szandika, Laci és Jerzy is a Szépfiúra tette a jelét, és ezzel csatába indították barátjukat.

Gombi – bár konkrét nevet nem mondott – már korábban is kijelentette, hogy az általa legerősebbnek tartott villalakóval szeretné összemérni az erejét, hogy eldőljön, van-e értelme tovább raboskodni a luxusbörtönben. A Szépfiú azzal számol, ha győztesként térne vissza a párbajról, azzal bebiztosítaná a helyét a döntőig.

Szerda este kiderült, Gombi valóban komolyan beszélt, mikor azt mondta, nem akar több időt eltölteni feleslegesen a szerelme, Picúr nélkül, és végre meg szeretné mérettetni magát egy igazán erős párbajon, hogy új erőre kapjon; így a Szépfiú – a várakozásoknak megfelelően – a görög csődörre tette a zöld kendőt, ezzel pedig nagy valószínűség szerint megásta a saját sírját.

Alekosz népszerűségi egyeduralma megkérdőjelezhetetlen. A ValóVilág kedveltségi indexe, a VV Méter alapján az Okostojásra kattintanak a legtöbben a valovilag.hu oldalain. A 32 éves biztonsági őr a műsor kezdete óta letaszíthatatlan a valóságshow képzeletbeli trónjáról, felejthetetlen aranyköpései mindenkit megihletnek. Nemrég himnuszt is írtak a villalakónak, melyhez már klip is készült. A dalnak akkora sikere lett, hogy több ezren hallgatták már meg a neten. Sőt, februárban a ValóVilág Okostojása után Rácz Alekosznak nevezte el gyermekét egy házaspár.

A valóságshow hatodik párbaján ketten küzdenek meg a nézők kegyeiért. Aki a legkevesebb szavazatot kapja, csomagolhatja a bőröndjét, hiszen neki szombat este véget ér a verseny.

AJÁNLOTT LINK:

ALEKOSSZAL MEGY PÁRBAJOZNI GOMBI! (RTL Klub)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik