Szórakozás

Gaga a színfalak mögött hányta végig londoni koncertjét

Az amerikai Vogue címlapján szereplő énekesnő a magazin újságírójának bevallotta, nem akarta, hogy rajongói gyengének, „emberinek” lássák.

Az interjú alatt Gaga elmesélte, hogy legutóbbi londoni koncertje előtt ételmérgezést kapott, mégsem volt hajlandó lemondani a fellépést – helyette a ruhaváltások alatt, a színpad mögött hányt. „Senki sem tudott a dologról, én meg mint egy Jedi, megparancsoltam a testemnek, hogy kibírja a színpadon – mondta az énekesnő, aki azzal magyarázta mazochista tettét, hogy nem szerette volna, ha rajongói ilyen állapotban látják. „Biztos voltam benne, hogy ha a színpadon dobom ki a taccsot, mindenki azt hitte volna, hogy részeg vagyok. Azt sem akarom, hogy egyszeri emberként gondoljanak rám, pláne ne úgy, hogy piás vagyok. Nem akartam, hogy lássák, hogy egy olyan hétköznapi dolog, mint az ételmérgezés, térdre tud kényszeríteni” – mesélte nevetve a magazinnak.

Gaga azt is bevallotta, a koncertek közben rendkívül intim kapcsolatba tud kerülni a rajongóival: „Olyan, mintha szeretkeznék velük. Csak ők tudják elérni, hogy elveszítsem az önuralmamat. Önmagamat látom bennük, azt a balhés kölyköt, aki hajdan voltam, és aki most is vagyok: voltam már nagyon rossz, lázadtam, drogoztam, pasiztam, gyakorlatilag minden rosszat kipróbáltam. És a koncertek közben rájuk nézek, és ugyanazt a hozzáállást, ugyanazt a viselkedést látom” – mesélte Gaga.

AJÁNLOTT LINKEK:

Lady Gaga a színfalak mögött hányt koncertje alatt – angolul (UsMagazine.com)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik