A tervezet – amelyet a román szenátus már elfogadott, de még a parlament munkaügyi bizottságának és az alsóháznak is meg kell szavazni a törvényerőre emelkedéshez -, megtiltaná, hogy iskolák és templomok közelében gyakorolják ténykedésüket sarlatánok. Emellett kötelezi őket működési engedély beszerzésére, továbbá arra, hogy számlát adjanak kuncsaftjaiknak.
Romániában a boszorkányokra rájár a rúd az utóbbi időben. Jó hírnek tűnhetett számukra, hogy a boszorkányságot az állami szervek tavaly hivatalosan is elfogadták foglalkozásként. Ennek azonban az a hátulütője, hogy januártól adózniuk kell a vajákosoknak, javasasszonyoknak, jósoknek, boszorkáknak, akik persze a tervezett jóslattévedési büntetés ellen hevesen tiltakoznak.
“Ha nem teljesedik be egy jóslat, akkor nem a jós a hibás, hanem a kártya, azt kell elítélni” – mondta Bratara Buzea boszorkánykirálynő telefoninterjúban az AP amerikai hírügynökségnek. Hozzátette: előfordul, hogy egy kliens nem mond igazat születési dátumáról, egyéb személyes adatairól, ami félreviheti egy látnok jóslatát. “Ezért nem lehet minket hibáztatni!” – szögezte le.