Szórakozás

Kipakoltak a ValóVilág tanárai

A Fókusz ott volt a tanári értekezleten ahol Éva és Anikó is külön fejezetet kapott.

Időutazásra indultak a héten a villalakók. Iskolatáska, köpeny és házi feladat, no meg a tanári kar idézi fel bennük a kedvelt, vagy kevésbé szeretett és látogatott tanórákat. Ez sem ment zökkenőmentesen. Minden lakó a maga stílusában kezdte az iskolát.

Alekosz rögtön udvarolni kezdett az illemtan- és kommunikációtanárnőnek, akinek bár jól estek a kedves szavak, egy újabb kosárral gazdagította a Villa Okostojásának csajozási listáját. A görög harcos a történelemtanárral is konfliktusba került, hiányos tudása és az órán való rendetlensége az amúgy is szigorú pedagógusnál kiverte a biztosítékot.

A tanárok – bár több iskolából jöttek – az első órák után abban egyetértettek, hogy a villalakók fejébe még sok tudás fér.

A matematika-informatika szakos tanár, Szabó Gábor végzős osztálya miatt vállalkozott a feladatra, mivel tanítványainak nagy kedvence a valóságshow, szerette volna meglepni őket.

Gregus László az irodalmat és a verseket igyekszik megszerettetni a lakókkal. Az első és legnagyobb feladat azonban a káromkodás elleni harc. A tanár nem először szerepel az RTL Klub képernyőjén, korábban már láthattuk a Széf című kvízjáték szereplőjeként, fiával mindössze egy kérdés választotta el a sokmilliós nyereménytől.

A villalakók a pénteki záróvizsga után bankettet tartanak, ahová már több tanárukat is meghívták, hogy együtt ünnepeljék meg a sikeres „tanév” végét.

AJÁNLOTT LINKEK:

Becsöngettek a Való Villában (RTL Klub)
ISMERD MEG A VILLA TANÁRAIT! (RTL Klub)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik