Szórakozás

Trónörökösi esküvő, három dimenzióban

3D-ben élvezhetik a megfelelő tévékészüléket és szemüveget beszerző brit alattvalók Vilmos trónörökös és menyasszonya, Kate Middleton áprilisi esküvőjét.

A herceg jövendőbelije addig is mindenesetre igyekszik megőrizni híresen jó alakját, és ennek érdekében beiratkozott ugyanabba az előkelő londoni fitneszklubba, amelyben annak idején majdani férjének édesanyja, a néhai Diana hercegnő is rendszeresen megfordult.

Vilmos herceg és polgári származású kedvese eljegyzését tavaly novemberben jelentették be, az esküvő április 29-én lesz a londoni Westminster apátságban, az angol-brit monarchia ősi koronázótemplomában.

A The Sunday Telegraph című vezető vasárnapi konzervatív lap szerint szinte bizonyosnak tűnik, hogy a nagy eseményt háromdimenziós technológiával fogják közvetíteni a brit televíziós társaságok. A BBC és a Sky-csatornák nagy-britanniai változatait működtető BSkyB bennfentesei megerősítették a lapnak, hogy erről már előrehaladott tárgyalások folynak az udvarral.

A megegyezésre van is remény, mivel a királyi család egyik illetékese elmondta: az udvar “nagyon nyitott” az ötletre, de azt a feltételt szabja, hogy a közvetítés az apátságban diszkrét legyen, a kamerákat “ne tolják bele a vendégek arcába”, és a trónörökösi pár “se érezze úgy, hogy tévéstúdióban van”.

A The Sunday Telegraph ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy a 3D-adásra alkalmas kamerák sokkal nagyobbak, mint a hagyományos, kétdimenziós közvetítésekre használt felszerelések. Ezért a BBC, a BSkyB és az eseményt szintén sugárzó ITV kereskedelmi csatorna várhatóan egyazon stábbal lesz jelen a Westminster apátságban és megosztozik a közvetítésen.

Az udvar végső beleegyezése esetén a trónörökösi esküvő lesz az első olyan nagyszabású közéleti esemény Nagy-Britanniában, amelyet háromdimenziós élő közvetítésben láthat a közönség. Ehhez azonban a nézőknek olyan tévékészüléket kell vásárolniuk, amelyek alkalmasak a 3D-adások vételére, és különleges szemüvegre is szükség van, ugyanúgy, ahogy a mozikban látható háromdimenziós filmek esetében.

Akár két-, akár háromdimenziós lesz a közvetítés, a menyasszony mindenképpen meg akarja őrizni legendás karcsúságát, és ehhez azt a fitneszkomplexumot választotta, amelynek Diana hercegnő, Vilmos 1997-ben, autóbalesetben elhunyt édesanyja is tagja volt.

A nyugat-londoni Chelsea kerületben működő Harbour Club három úszómedencével, több fedett teniszpályával, a legmodernebb fitneszfelszerelésekkel, személyi edzőkkel, szépség- és fodrászszalonokkal áll vendégei rendelkezésére.

Az intézmény – saját honlapja szerint – “a világ legjobbjai közé tartozik”.

A The Sunday Telegraph forrásai itt látták a múlt héten Kate Middletont. A lapnak szemtanúk elmondták, a trónörökösi menyasszony – egy barátnője társaságában – több mint egy órán át edzett, utána megebédelt a klub éttermében.

Diana hercegnő 1993-ban váltott ugyanitt tagsági igazolványt – miután beperelte előző fitneszklubját, mert annak tulajdonosa titokban fotókat készített róla, és ezeket több újság is közölte.

AJÁNLOTT LINK:

Kate Middleton keeping trim for wedding at Diana’s gym (telegraph.co.uk)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik