Szórakozás

Alekosz Zsófit hívta párbajra

A ValóVilág Okostojása a jövő héten mérkőzik meg a Naivával a bennmaradásért.

Szerdán a villalakók úgy döntöttek, Alekosszal nem szeretnének többet egy fedélé alatt élni, ezért a 32 éves biztonsági őrnek kellett magára vennie a zöld kendőt, amit magán is kell tartania egészen a párbajig. A görög harcos a kiválasztás óta folyamatosan azon gondolkozott, hogy kit vigyen ki magával a megmérettetésre. Annyit azonban már előre elárult, hogy azok közül fog választani, akik rátették a jelet, vagyis Zsófi, Gigi, Laci és Béci között vacillált, de Jerzyre is gondolt már. Olivér és Éva óva intette barátját a Testvérpár férfitagjától, ezért Alekosz később módosította az esélyesek listáját, és úgy döntött, a két villalány közül fog kihívni valakit.

Az Okostojás szombat este a riportszobában bevallotta Stohl Andrásnak, hogy fél a párbajtól, mert nem szeretne kiköltözni a Villából. Olivér szerint várható volt Alekosz kiválasztása, és azt is tudta, kik fognak jelet tenni rá. Zsófit is megszólította a műsorvezető, aki saját bevallása szerint semmit nem érez Alekosz iránt, számára semleges, ehhez képest viszont hevesen kampányolt azért, hogy őt vigye ki párbajozni. Kérése meghallgatásra talált, a Villa macsója végül a Naiva mellett döntött.

Január 29-én ketten küzdenek meg a nézők kegyeiért. Aki a legkevesebb szavazatot kapja, csomagolhatja a bőröndjét, hiszen neki szombat este véget ér a verseny.

AJÁNLOTT LINKEK:

ALEKOSZ MEGIZZASZTOTTA JERZYT, DE ZSÓFIRA TETTE A KENDŐT (RTL Klub)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik