Szórakozás

Több százmilliárdos nyeremény a Jézuska-lottón

Összesen 840 millió eurót (232 milliárd forintot) osztottak ki Spanyolországban a hagyományos éves El Nino (Jézuska) lottó nyerteseinek.

Az összesen 120 millió eurós (33 milliárd forintos) főnyereményt idén a 70013-as számú sorsjegy tulajdonosai kapták. A nyertesek pontos névsora egyelőre még nem ismert, de a szervezők szerint a legtöbb nagy nyereményű szelvény Madrid Ascao kerületében talált gazdára. A hír hallatára a “nyertes” kerület lakói az utcákra vonulva ünnepeltek.

Minden szelvény kétszáz euróba (ötvenötezer forintba) kerül, ezért a játékosok gyakran inkább húszeurós, úgynevezett tizedelt sorsjegyet vásárolnak, vagy játékcsoportokat alakítanak.

Az ötvenéves bártulajdonos, Antonio Santos viszont megtartotta mind a 10 sorsjegyét, ezzel pedig 2 millió euró, azaz 552 millió forintos nyereményhez jutott. Santos a riporterek kérdéseire válaszolva elmondta: nyaralni megy, és reméli, hogy többé már nem kell dolgoznia.

Spanyolországban a százhárom éve minden vízkeresztkor, január 6-án sorsolt Loteria del Ninóval (Jézuska lottója) a napkeleti bölcsekre emlékeznek, akik Betlehembe érkeztek az újszülött Jézus imádására.

A Jézuska-lottó azonban csak a második legnagyobb spanyol nyereményjáték a karácsonyi lottó, az El Gordo (A kövér) nevű szerencsejáték mögött. A december 22-i sorsoláson 2,3 milliárd eurót (635 milliárd forintot) osztottak szét a nyertesek között.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik