Szórakozás

Alekosz a való életben is nagy nőcsábász

Édesanyja szerint a ValóVilág Okostojása egy igazi lovag, aki nem mellesleg még zseni is.

Alekosz a legkedveltebb villalakó a nézők körében a valóságshow népszerűségi indexe szerint. A VV Méter az alapján sorolja be a versenyzőket, hogy kire, kinek a tartalmaira „kattannak”, kattintanak a legtöbben a valovilag.hu oldalain.

Pedig a 32 éves érdi biztonsági őr nem csinál semmi különöset, csupán önmagát adja. Édesanyja sem szégyenkezik amiatt, hogy fiát csupán a villalányok után sündörögve, alkohollal a kezében látja nap mint a nap a televízió-képernyőn, sőt, egyenesen büszke rá.

Az asszony a Kiskegyednek elárulta, nehezen viseli, ha gyermekét támadják, de azt elismeri, valóban nem egy egyszerű eset. Vája azt mondja, remek a kapcsolata a fiával, ugyanakkor azt határozottan tagadja, hogy Alekosz alkoholista és nőfaló lenne. A görög fiú ugyanis otthon soha nem italozik, és tiszteli a női nemet, igazi lovag – annak ellenére is, hogy az átlagnál talán egy kicsit sűrűbben váltogatja a barátnőit. Az édesanya Alekosz magánéletébe is beavatta az olvasókat: az Okostojásnak egy komoly kapcsolata volt, ami öt évig tartott. Majdnem házasság lett belőle, de azóta is se vele, se nélküle kapcsolatban maradtak Tündével.

Vája szerint nem véletlen, hogy Alekoszt a műsor készítői az Okostojás kategóriába válogatták be, mert bár tanulmányi eredményeire már kevésbé, arra azonban mindenképpen büszke, hogy fia fél év alatt autodidakta módon tanult meg zongorázni, vagy például hogy versenyszerűen sakkozik.

AJÁNLOTT LINKEK:
Alekosz civilben is folyton hajtja a nőket (Kiskegyed)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik