Szórakozás

Koltai: ezt nem kívánjuk senkinek

A színész-rendező a családját érintő példátlan filmes botrány kirobbanása óta először a Fókuszban szólalt meg.

Megtört a nagy nevettető, akinek a fiát, P. Koltai Gábort november végén vették őrizetbe. Csalással, adócsalással, magánokirat-hamisítással gyanúsítják. Az eddigi adatok szerint az általa vezetett – mozifilmek forgalmazásával, értékesítésével foglalkozó – társaságok offshore cégek beiktatásával, illetve fiktív számlák felhasználásával 2,3 milliárd forinttal rövidítették meg a költségvetést.

P. Koltai Gábor több céget is irányított. Nevéhez többek között olyan filmek fűződnek, mint a Megy a gőzös, a Világszám, vagy a hamarosan elkészülő Magic Boys.

Koltai Róbert a Fókuszban elmondta, mélységesen elítéli, hogy a sajtó egy része nem tisztelte az ártatlanság vélelmét. Súlyos törvényszegésnek tartja, hogy az ügy jelenlegi szakaszában, azelőtt besározták nevüket, hogy kiderülhetett volna az igazság – tette hozzá. Pogány Judittal együtt hisznek fiuk ártatlanságában, kiállnak mellette, és azt, amin az utóbbi időben keresztülmentek, nem kívánják ellenségeiknek sem – mondta Koltai Róbert.

A színész elárulta, amióta Gábort letartóztatták, nem beszélhettek vele, fiával csak az ügyvédje tarthatja a kapcsolatot. A jogi képviselők folyamatosan kérvényezik a cégvezetők szabadlábra helyezését.

AJÁNLOTT LINKEK:

„Ezt nem kívánjuk az ellenségeinknek sem” (RTL Klub)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik