Szórakozás

Botrány Nicolas Cage filmjének forgatásán

A rendőrség szakította félbe a hétvégén a Ghost Rider 2 romániai forgatását, miután az egyik statiszta arra hivatkozva hívta ki őket, hogy nagyon rosszul bánnak velük.

A Nicolas Cage főszereplésével készülő film néhány jelenetét a Román Akadémia épületénél forgatták Bukarestben mintegy 300 statiszta közreműködésével – a felvétel közel 14 órát tartott, hidegben és esőben – értesült a manna.ro.

A panaszt tevő statiszta az egyik bulvárlap információi szerint azzal volt elégedetlen, hogy a film gyártói állítólag embertelen körülmények között tartották őket egész este, miközben a híres színész, Nicolas Cage csak fél órát forgatott, utána a meleg fülkéjében tartózkodott.

A statisztáknak ellenben egy szál ruhában kellett állniuk a cudar időt, mivel egy fedél nélküli épületrészben forgattak. A filmezést a statiszta elmondása szerint az is nehezítette, hogy egy nem idomított, kezelhetetlen vaddisznóval dolgoztak, és ezért a jeleneteket többször is újra kellett venniük.

A panasztevő ráadásul azt is méltánytalannak tartotta, hogy míg a világsztár, aki csupán fél órát töltött a kamera előtt, dollármilliókat tesz zsebre, ők mindössze 40 lejért kockáztatják az életüket. A lap beszámolója szerint a rendőrök ellenőrizték a szerződéseket, és közölték: az elégedetlenek legfeljebb a bírósághoz fordulhatnak panaszaikkal.

Az amerikai szuperprodukció forgatását november elején kezdték el a Transzfogarason. A mintegy 70 millió dollár összköltségvetésű film román forgatása várhatóan február végén fejeződik be.

AJÁNLOTT LINKEK:

Botrány a Cage-film bukaresti forgatásán (mann.ro)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik