ufo
Szórakozás

Ufóknak állítanának emlékművet

Egy ukrán idegen civilizációk kutatásával foglalkozó társaság szerint több figyelmet kellene szentelni a nálunk elpusztult idegen bolygólakók sorsának.

Alekszandr Naliszman, az ufókutatók vezetője azt mondta, hogy az idegen lényekkel történt kapcsolatfelvétel ma már vitán felüli ténynek tekinthető. Mint ahogy az is köztudomású, hogy a légkörben, illetve a földünk felszínén az idegenek számos űrjárműve szenvedett katasztrófát. A közel 100 ezer lakosú közép-ukrajnai városban, Berdicsevben felállítandó köztéri alkotásnak éppen ezért az Elhunyt Idegen Lények Emlékműve címet kívánják adni.

Az ukrán ufológusok egyelőre nem rendelkeznek konkrét tervekkel az emlékmű kinézetét illetően. Arról csak azt követően döntenének, ha már egyeztettek a város önkormányzatával, ami még ebben a hónapban esedékes. Az idegen civilizációk kutatói azt is remélik többek között, hogy az emlékmű felkelti majd az UFO-hívő és sci-fi rajongó turisták érdeklődését Berdicsev iránt.

Mint ismeretes, az ENSZ-ben nemrég úgy döntöttek, hogy megteremtik az emberiség földönkívüli kapcsolataiért felelős nagykövetének tisztségét, amelynek betöltésére Mazlan Othmant malajziai asztrofizikus nőt szemelték ki. A kezdeményezést azzal indokolták, hogy az utóbbi időben egyre több olyan Föld-típusú bolygót fedeznek fel, ahol a földihez hasonló élet kifejlődésére alkalmas körülmények uralkodhatnak. Ezért ideje kialakítani egy protokollt, amire az intelligens idegen létformákkal való első találkozáskor lehet támaszkodni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik