Szórakozás

Michael Douglas újra forgatni készül

A torokrákkal kezelt színész bizakodóan beszélt a The Hollywood Reporternek betegsége leküzdéséről.

Januárban derül ki, sikerült-e a kezelésekkel legyőznie a rákot, de az orvosok 80 százalékos gyógyulási eséllyel kecsegtették – hangsúlyozta a színész, akinek nyilatkozatát a szaklap szerdai száma közli.

A súlyos betegség folytán közelebb került 93 éves apjához, akivel korábban feszült volt a viszonya, és a megpróbáltatás azt is “megmutatta számára, hogy mit jelent a család” – árulta el.

Douglas felidézte, hogy apja, Kirk Douglas pályafutása csúcsán csak a karrierjével törődött, pedig azokban a fogékony gyermekévekben neki is szüksége lett volna rá. Ugyanakkor a lapnak adott nyilatkozatában elismerte, hogy talán ő maga is ebbe a hibába esett Cameron fiával kapcsolatban.

A 31 esztendős Cameron Douglas a közelmúltban kezdte meg börtönbüntetését kábítószer-kereskedelem miatt.

A Steven Soderbergh rendezésében készülő Liberace című produkció forgatása májusban vagy júniusban kezdődhet. Douglas a híres amerikai zongorista szerepét kapta az életrajzi drámában, amelyben Matt Damon alakítja majd meleg partnerét. Damon a közelmúltban számolt be arról, hogy készül a filmre, és Douglasszel is beszélt a produkcióról, aki megerősítette, hogy benne lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik