Szórakozás

Tisztázta a pletykákat Magyar Attila felesége

Mónika szerint rengeteg hazugság jelent meg az újságok címlapján: nem igaz, hogy férje válni akar tőle, és az sem, hogy Gregor Bernadett miatt költözött el otthonról.

Gombás Mónika a Reggeli hétfői adásának vendége volt, ahol elmondta, nagyon megviselte az elmúlt napok botrányai, egyetlen menedékét a festészetben találta meg. Rengeteg képet készített, emellett pedig ismerősök, sőt ismeretlenek szeretete és odafigyelése segített neki feldolgozni a szerelmi csalódást.

A festőnő elárulta, mióta férje elhagyta, és elköltözött közös otthonukból sírással teltek a napjai, alig evett, a napi teendőit is nehezen tudta ellátni, de titkát mindvégig szerette volna megőrizni magának. Nyomasztja a hirtelen támadt médiaérdeklődés, a Reggeli felkérését is csupán azért vállalta el, mert úgy érzi, rengeteg olyan pletyka látott napvilágot, amelyek nem felelnek meg a valóságnak.

Mónika ismét megerősítette, hogy férje nem akar elválni tőle, csak időt kért, és megesküdött neki, hogy nincs szerelmi kapcsolat közte és Gregor Bernadett közt. Az asszony hisz Attilának, véleménye szerint a média fújta fel a történteket, és továbbra is visszavárja a színészt, mert még mindig szereti.

AJÁNLOTT LINKEK:

Megszólal Magyar Attila felesége (RTL Klub)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik