Szórakozás

A királynők jót nevettek a botrányos videón

Serdült Orsi és Budai Zsuzsi szerint reakcióik természetes emberi megnyilvánulások voltak.

Mint arról korábban beszámoltunk, a két szépség botrányos módon viselkedett a 2010-es Budapest-Bamako túra során. Serdült Orsolya (Miss World Hungary 2009) és Budai Zsuzsi (Miss Universe Hungary 2009) versenykategóriában indultak a futamon és útjuk során jótékonysági akció keretében adományokat gyűjtöttek. A kalandokról több tévécsatorna is beszámolt.

A Velvet.hu hívta fel rá a figyelmet, hogy a napokban kiszivárogtattak egy videofelvételt, amelyen az látszott, ahogy a lányok mit sem törődve a kamerákkal káromkodnak, és botrányos módon viselkednek. (A kisfilmet azóta már mindenhonnan eltávolították).

A felvételről először és utoljára a Fókuszban mondták el véleményüket a szépségkirálynők. Serdült Orsi szerint nincs mit szégyellniük, ugyanis reakcióik természetesek voltak. Másodjára visszanézve az „összeállítást” is csak nevettek a történteken. Mint mondták, kimerültek voltak, és megviselte őket az extrém kaland. Ők pedig így vezették le az feszültséget.

Az tény, hogy a szépségkirálynők a rallyn életükben először kerültek olyan körülmények közé, amikor nem tudtak ágyban aludni, napokon keresztül nem volt lehetőségük tisztálkodni, rendesen enni, inni. Többször eltévedtek az Atlasz hegységben, a Szaharában.

A kisfilmet egyébként a rally alapítója, Szabó Gál András töltötte fel az internetre, célja pedig ezzel csupán annyi volt, hogy bemutassa a verseny egy másik arcát is.

AJÁNLOTT LINKEK:

Nem tökéletesek a szabadszájú királylányok (RTL Klub.hu)
Nem lesz következménye a királynők kirohanásának (Hír24)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik