Szórakozás

Élet az X-Faktor és a Megasztár előtt, avagy miből lesz a cserebogár?

A tehetségkutatók versenyzői már gyerekként is dalra fakadtak.

Az Origo nevű hírportál hívta fel a figyelmünket arra, hogy bizony mind az X-Faktorban, mind a Megasztárban bőven találni olyan fiatal tehetséget, akik a televíziós szuperprodukciókon kívül is ismerősek lehetnek már a nézőknek.

Az RTL Klub tehetségkutatójának szívtiprója, Vastag Csaba például a csatornán jelenleg is futó szappanoperában, a Barátok köztben kapott szerepet 2005-ben. A sorozatban Kingával gyűlt meg a baja, egy uzsorást alakított. Ezen kívül szerepelt a TV2 Popdaráló című műsorában és a veszprémi Petőfi Színházban táncosként. 2008-ban pedig a legjobb magyar musicalénekesnek választották.

A Nyári-lányok is bemutatkoztak már a nagyközönség előtt. A Summer Sisters néven ismertté vált lányduó 1998-ban a Dáridó-ban adott elő egy dalt Macskák-ból.


szólj hozzá: A pici Nyári-lányok, Lajcsival

Az X-Faktorból nem rég távozó Szabó Mariann ennél egy kicsit többre vitte, ő ugyanis azon kívül, hogy színészi végzettséggel is rendelkezik, rövid ideig a Unisex nevű magyar zenekar énekesnője volt.


szólj hozzá: Szabó Mariann Unisex

A Megasztár nagyváradi származású versenyzője, Tolvai Renáta a tehetségkutatót megelőzően is számos versenyen elindult már, a Bihar és Hajdú-Bihar megyei önkormányzatok által szervezett Eurorégiós Dalversenyen például az első helyen végzett.


szólj hozzá: Tolvai Renáta 2008-ban

Csonka Andreasról is rengeteg felvétel kering a világhálón. Klipje is készült már, amit a komáromi tévé sugárzott. A videóban pár percre Vágó István, illetve a Romantic egyik énekesnője, Kunovics Katinka is feltűnik.


szólj hozzá: Csonka Andreas első klipje

A versenyzőkre egyébként már az egyik internetes fogadóiroda honlapján is lehet szavazni, illetve tippelni. A BetClic.com nevű oldal jelenlegi szorzói alapján Szíj Melindának és Takács Nikolasnak van a legnagyobb esélye a végső győzelemre.

AJÁNLOTT LINKEK:

Uzsorást és kismacskát is alakítottak egykor a megasztárosok, x-faktorosok (Origo)
Szíj Melinda és Takács Nikolas a legesélyesebb? (Hír24)

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.