Szórakozás

Angelina Jolie-t elhajtotta a magyarországi szerb iskola

Az intézmény igazgatója szerint a színésznő kellemetlen helyzetbe hozza a szerb népet.

Egy budapesti szerb nemzetiségi iskola nem adott statisztákat Jolie filmjének forgatására.

„Én, mint az iskola igazgatója, fogadtam a hívást, de mivel nem tudtam, miről is szól a film, és az eddig megjelent részletekből az derült ki számomra, hogy a történet kedvezőtlen fényt vet a szerb nemzetre, nem adtam engedélyt. Ha egyes szülők szeretnék, hogy a gyermekük szerepeljen, annak semmi akadálya, de mint intézmény, elhatárolódunk tőle” mondta a Nikola Tesla iskola igazgatónője, dr. Lásztic Jovánka a Borsnak.

Ám egyes diákoktól úgy értesült a lap, hogy nyomatékosan megkérték őket, ne vegyenek részt a moziban. A stáb épp az iskola épületénél forgatott szerdán, a Rózsák terén, így többen az ablakon kilógva kémlelték a sztárt és telefonjaikkal, fényképezőgépeikkel próbálták megörökíteni. „Az iskola megtiltotta a szereplést, persze nem hivatalosan, de azt mondták, kellemetlen helyzetbe hozza a szerb népet, és ehhez nem kellene asszisztálnunk” mesélte az egyik, neve elhallgatását kérő diák.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik