Szórakozás

Angelina Jolie lopott?

Egy szarajevói író azt állítja, hogy a színésznő – egy az egyben – ellopta a munkáját.

Josip Knežević azt állítja, hogy Angelina Jolie ellopta a Megtört lelkek (Slamanje duše) című könyvét. A szarajevói író és dokumentumfilm készítő, igaz történeten alapuló műve 2007-ben jelent meg és angol nyelvre is lefordították.

– Azok után, hogy Oprah Winfrey is méltatta a művemet, Angelina egyszerűen ellopta és felhasználta a tartalmát most készülő filmjében. Az a különbség, hogy míg nála egy bosnyák lány és egy szerb fiú közötti szerelemről van szó, nálam horvát és montenegrói főszereplők vannak. Mint ahogyan az sem lehet véletlen – ezt bármelyik bíróság kimondja –, hogy Jolie-nál is szerepel egy nacionalista apa (őt alakítja Rade Šerbedžija – a szerk.) – nyilatkozta Knežević az InMagazinnak.

Egy televíziós műsorban pedig az alábbiakat közölte az író: – Angelina elsősorban színésznő. Abban megegyezhetünk, hogy gyönyörű, de semmiképpen sem rendező vagy forgatókönyvíró.

A bosnyák író mellett, a neves, szerb filmrendező, Emir Kusturica is hasonló plagizálással vádolja a hollywoodi sztárt. Állítólag perrel fenyegeti Angelinát, mert felfedezni vélt olyan elemeket a most készülő filmben, melyek az „Élet egy csoda” (Život je čudo) című, 2004-ben megjelent alkotásában szerepelnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik