Szórakozás

Élő adásban közölték egy anyával, hogy ki lánya gyilkosa

Az élő televíziós műsorban közölték az asszonnyal, hogy augusztusban eltűnt gyerekét valószínűleg saját nagybátyja ölte meg.

Az eltűntekkel foglalkozó olasz műsort 3,5 millióan látták. A botrányos részben vendégként behívták az eltűnt diáklány, Sarah Scazzi édesanyját, majd élőben közölték vele, hogy 15 éves lánya holtteste után kutatnak a rendőrök. Az anyának a műsor előtt fogalma sem volt, hogy mi történhetett két hónappal azelőtt eltűnt lányával.

A műsor döbbenetes részletét fel is tették már a népszerű videomegosztó oldalakra, köztük a YouTube-ra is. Ezen látszik, ahogy a sokkot kapott édesanya bénult csendben ül 11 percig, és maga elé meredve hallgatja, amint a műsorvezető felolvassa neki azokat a híreket, miszerint lányát minden bizonnyal a sógora, azaz a tinédzser nagybátyja ölte meg. A nézettség egyébként a műsor végére 40 százalékkal, csaknem ötmillióra nőtt.

A tévéműsor után százezrek adtak hangot felháborodásuknak, a Giornale című napilap szerint “a tévések átlépték azt a határt, amelyben a média már mindet megtehet, és mindenhova belépést nyer.” A nézők szerint “szégyellhetik magukat a műsor szerkesztői”. Az Avvenire katolikus újság szerint a műsor “a lelkiismeret egy igazán sötét pillanata” volt.

A gyanúsított férfi, Michele Misseri egyébként letartóztatása előtt több interjút is adott különböző tévécsatornáknak, de ezekben mindvégig áldozatnak látszott, aki együtt érez a családdal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik