Szórakozás

“Adolf Hitler” nyerte az iskolai jelmezbált

Levélben kért bocsánatot a szülőktől egy ausztrál iskola, miután az egyik kisdiák, az egykori náci diktátornak öltözve megnyerte az iskolai jelmezversenyt.

A bált az Ausztráliában minden évben megtartott gyermekhét alkalmából rendezték meg egy perth-i katolikus iskolában. A 9-10 éves versenyzők közül a tantestület tagjaiból álló zsűri az igazgató vezetésével a horogkereszttel ellátott Adolf Hitler-jelmezt hozta ki győztesnek. Rövidesen azonban számos panasz érkezett az iskolába, amely végül kénytelen volt bocsánatot kérni.

Az iskola egyébként azt kérte a gyerekektől, hogy egy híres embernek öltözzenek be. “Hitler eléggé híres személy” – védekezett az iskolaigazgató, hozzátéve, hogy “bolhából csinálnak elefántot”. Egyben cáfolta azokat a sajtóhíreket, miszerint a gyerekek “Hitler! Hitler!” skandálással köszöntötték a színpadra lépő társukat.

A hét elején szintén egy iskolai ügy borzolta a kedélyeket Ausztráliában. Egy tanárnő azt a feladatot adta középiskolás diákjainak, hogy tervezzenek meg egy szélsőséges támadást, amely a lehető legtöbb áldozattal járna gyanútlan emberek körében. A szülők felháborodása miatt a leckét gyorsan visszavonták, a pedagógust pedig figyelmeztetésben részesítették.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik