Szórakozás

Nagy bajban a hollandok: Paul jósolt

Úgy tűnik, a nyolclábú orákulum megmenekül a grillsütőtől: a lábasfejű ugyanis spanyol aranyat és német bronzot jósolt. Mani, a papagáj azonban nem ért vele egyet.

Paul péntek délelőtt ismét a világ elé állt, és megjósolta a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság hátralévő két mérkőzésének kimenetelét. A csodapolip „tippje” alapján, Joachim Löw szövetségi kapitány csapata megszerzi Uruguay ellen a vébé harmadik helyét.

Paul a finálé végeredményét is „elárulta”, szerinte a világbajnokság utolsó mérkőzésén a spanyolok győzedelmeskednek.

A polipjóst a 2008-as Európa-bajnokság kezdete óta kérdezik meg a német csapat várható szerepléséről a világversenyeken. Eddig mindössze egyszer tévedett, az Eb-döntőben a német győzelemre tett, de a spanyolok nyertek. A dél-afrikai világbajnokságon azonban egyelőre tévedhetetlennek bizonyult. Előre jelezte a német győzelmeket Ausztrália, Argentína, Anglia és Ghána ellen, illetve megjósolta azt is, hogy hazája válogatottja kikap a csoportkörben Szerbiától, és az elődöntőben a spanyoloktól. Az utóbbi 1:0-ás vereség után a szurkolók dühe egyébként Paul ellen irányult, és már megjelentek az interneten különböző receptek, amelyek a válogatott feletti bűvös hatalmáért büntetésül különböző ételekbe használnák fel a nyolclábú tengeri lényt.

A Szingapúrban élő papagáj, Mani viszont nem ért egyet a polippal, szerinte ugyanis a hollandok győznek a fináléban. A madár ugyancsak pénteken “adta le voksát”. Tulajdonosa két olyan kártyát mutatott fel Maninak, amelynek hátoldalán a két nemzeti lobogó volt látható, s a papagáj a németalföldi zászlóval díszített lapot választotta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik