Az egyelőre cím nélküli memoár várhatóan 2012-ben kerül majd a könyvesboltok polcaira.
A 47 éves Moore számtalan sikerfilmben, köztük az 1990-es Ghostban, az 1992-es Egy becsületbeli ügyben és a 1993-as Tisztességtelen ajánlatban is játszott. Az 1996-ban készült Sztriptízért és a rá egy évvel később, 1997-ben megszületett G.I. Jane című filmért azonban számos negatív kritikát kapott a színésznő.
Pályafutása elején Moore-t még zaklatott gyermekkorának emléke és az alkoholproblémákkal küzdő anyjával, Virginia Kinggel való nehéz kapcsolata kísértette (az agydaganattól szenvedő King 1998-ban hunyt el). Az egykor a legjobban fizetett hollywoodi színésznők közé tartozó Moore persze maga is gondoskodott a hírnevéről, mikor 1991-ben terhesen meztelenül pózolt a Vanity Fair magazin címlapján.
Öt évig élt házasságban Freddy Moore rock zenésszel, akitől híressé vált vezetéknevét is “kapta”. 1987-ben pedig Bruce Willis felesége lett, akivel tizenhárom évnyi házasságuk alatt három gyermekük született, Rumer, Scout és Tallulah. Moore 2005-ben mondta ki ismét a boldogító igent, méghozzá a nála jóval fiatalabb, 32 éves Ashton Kutcher színésznek.