Szórakozás

Újságírónak készül VV Éva

egyetem-corvinus (felsőoktatás, )
egyetem-corvinus (felsőoktatás, )

A médiában szeretne elhelyezkedni a valóságshow-szereplő, de addig is hajat hosszabbít vagy egyetemi előadásokat tart majd.

Úgy tűnik, a botrányok meghozták VV Évának a sikert is, ugyanis az elvonón olyan üzletemberrel is találkozott, aki azt ígérte, szeptembertől előadásokat tarthat az egyik egyetemen. Baukó Éva végső célja pedig a média: újságnál vagy rendezvényszervezőként dolgozna.

Fotó: RTL Klub

“Nem fogok elmenni egy hipermarketbe árufeltöltőnek, hiszen ahhoz elég híres vagyok. Nem azért, mert degradál a munka, hanem a ValóVilágnak köszönhetően szinte az egész ország megismert. Az intézményen belül több emberrel is összehozott a sors, akik különböző lehetőségeket ajánlottak fel. A betegek között üzletemberek is vannak, például az egyik azt mondta, hogy szeptembertől tíz előadást is tarthatok egy egyetemen. Emellett pedig a barátnőmnek hajhosszabbító-stúdiója van, neki is tudnék segíteni, ez a munka meglepően jól fizetne. Ezeket a kis dolgokat próbálom összerakni, majd szeretnék a nagyobb dolgokba is belevágni” – mondta a Blikknek VV Éva, akiben annyira megbíznak az orvosai, hogy most már teljes napokat is a kórház falain kívül tölthet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik