Szórakozás

Ők lehetnek az Attraction új táncosai

Aggódó táncosjelöltek és gyakorlatozó kisgyerekek lepték el hétfőn a Thália Színházat. Több mint kétszáz jelentkezőt nézett meg Szűcs Zoltán, az új tagokat kereső Attraction Látványszínház vezetője.

Egész napos meghallgatást tartott az Attraction, új tagokat keresnek a társulatba. A több mint kétszáz jelentkezőt szigorú előzetes rosta alapján választották ki, így már csak a legjobbak kerültek Szűcs Zoltánék elé. A jelentkezőknek először egyénileg, majd csapatban is meg kellett mutatniuk a tudásukat. A tét nagy volt: a kiválasztottak bekerülnek az Attraction társulatába, amelyet a Britain’s Got Talent megnyerése óta elhalmoznak felkérésekkel.

Mint megírtuk, a magyar táncosok hamarosan például Kazahsztán köztársasági elnöke előtt léphetnek fel, aki unokájának esküvőjére rendelte meg a csapatot. A jelöltek persze nem is biztos, hogy a kazah útért törik magukat. Magyarországon ma táncosnak lenni ugyanis nem egy biztos egzisztencia. Legalábbis a többség biztosan nem él nagylábon. Az Attractionnak azonban most annyira felment az ára, hogy a csapattagoknak valószínűleg nem kell aggódniuk többé a megélhetésük miatt.

Nézze meg videónkat:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik