Mint megírtuk, Karsai Zita hiába táncolt remekül, nem jutott be a Got to Dance nevű német tehetségkutató döntőjébe. Szereplése azonban elég volt arra, hogy felfigyeljenek rá a helyi ügynökségek.
Fotó: gottodance.de
“Érzem, hogy jó, amit csinálok, az pedig csak hab a tortán, hogy a táncoskarrierem is megindult. Egyre több helyre szerződtetnek, jövő márciusig megtelt a naptáram. Vicces ez az egész, hiszen már 34 éves vagyok. A táncosok ilyenkor kerülnek leszálló ágba. Merem remélni, hogy itt is hasonló ismertségem lehet, mint otthon. Egy nyelviskola is jelentkezett, hogy megtanítanak németül, ha reklámozom őket a honlapomon. Visszaüzentem, hogy: Danke schön” – újságolta a Blikknek Karsai Zita, aki addig is egy kölni táncstúdióban tanít, ahol hetente hat órát ad.
A táncos azt mondja, annyira megtalálta Németországban a számítását, hogy ott szeretne megöregedni. “Az emberek elégedettek, kedvesek, nem politizálnak. Itt szeretnék maradandót alkotni, és családot alapítani” – tette hozzá.