Szórakozás

Több mint egy évtizede gyászol Rózsa György

A népszerű tévés a mai napig nem tudta feldolgozni felesége halálát. 12 év elteltével sem talált még olyan társat, akivel együtt tudott volna élni.

A 65 éves műsorvezető bevallása szerint nincs olyan nap, hogy ne jutna eszébe szeretett felesége, Kanyó Éva olimpiai és világbajnok tornász, aki 39 évesen rákban hunyt el.

(Fotó: TV2)

„Éva már 12 éve elment, de én azóta sem találtam olyan társat, akivel huzamosabb ideig együtt tudtam volna élni. Nekem még mindig intenzív a kapcsolatom vele. Sokszor mondják, hogy miért nem engedem már el, én pedig mindig visszakérdezek, hogy miért engedné el az ember azt, akit nagyon szeretett, és akire jó rágondolni” – mondta a Reflektornak Rózsa György, akinek lánya ad erőt a mindennapokban.





„Azt gondolom, hogy kettőnk közül talán nekem könnyebb feldolgozni az anyu halálát. Ami talán nehezebb, hogy apu egyedül maradt. Azt látom rajta, hogy nincs olyan nő az életében, aki felérne az anyuhoz, és nincs olyan nő, aki legalább valamennyire megfogná őt. Félek attól, hogy mi lesz majd vele, ha családot alapítok, és esetleg nem tudunk majd annyi időt együtt tölteni” – árulta el Rózsa György lánya, Csilla, aki aggódik édesapjáért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik