Szórakozás

Perli az RTL Vidnyánszkyt?

Teljesen kibuktak az RTL Klub nézői Vidnyánszky Attila nyilatkozatán és azt követelik, a csatorna vegyen elégtételt a debreceni Csokonai Színház igazgatójának kijelentése miatt.

A Nemzeti Színház direktori posztjára pályázó Vidnyánszky meglehetősen kemény szavakat használt az RTL Klubbal kapcsolatban, miközben arról beszélt, milyen tervei vannak Stohl Andrással: „Nehezen egyeztethető össze, ha egy színész nagy dolgokról beszél, és hitet akar sugározni a Nemzeti színpadán, miközben olyan tévécsatorna alkalmazásában áll, amely nap mint nap bűnök sorozatát követi el a kultúra és az emberi lélek ellen” – fogalmazott a színházigazgató Heti Válasznak adott interjúban.

A nyilatkozat után az RTL Klub nézői zúgolódni kezdtek, csak úgy, mint Stohl András rajongói. Több fórumon is lázadoztak a nézők Vidnyánszky megjegyzése miatt, aki a csatorna követői szerint  rossz színben tűntette fel az RTL Klubot.

„Milyen jogon mond valaki ilyesmit? Persze, szólásszabadság van, de ez a kijelentés azért mégiscsak túlzás. Ez pont olyan, mint ha mi fikáznánk valahol a debreceni színházat. Mi nézők, mindenképpen arra bíztatjuk az RTL Klubot, hogy terelje jogi útra ezt a dolgot és vegyenek elégtétel a színházigazgató bántó és sértő megjegyzése miatt” – mondta egy RTL-es néző.

Bár Stohl András nem akart foglalkoztatásával, illetve lehetséges elbocsátásával kapcsolatban nyilatkozni, ám a rajongói őt is megvédik. A Hír24-nek elmondták, ha kell, kimennek a Nemzeti Színház elé tüntetni, semmiképpen nem akarnak abba beletörődni, hogy Stohlt elbocsássák csak azért, mert az RTL Klubnál is dolgozik.

A Hír24 természetesen az RTL Klubot is megkérdezte Vidnyánszky nyilatkozatáról. Kolosi Péter programigazgató elmondta, érthetetlennek és felháborítónak tartják a színházigazgató kijelentését. Úgy érzik, ezzel a az egész országot minősítette és sértette meg. Kolosi Péter azt sem titkolta, jogászaik vizsgálják, minek minősül Vidnyánszky nyilatkozata.

Vidnyánszky Attila szavai felháborodást keltettek

Ajánlott videó

Olvasói sztorik