Szórakozás

Feró bosszút áll mentortársain

Like (Like)
Like (Like)

Taktikára számított, de végül a papírforma győzött. Versenyző és munka nélkül maradt, de ígéri, továbbra is meghatározó tagja lesz az X-Faktornak.

Az X-Faktor utolsó csapata is búcsúzni kényszerült a tehetségkutatótól szombaton este, miután a nézők úgy döntöttek, Nagy Feró versenyzőit, a Like-ot és Geszti Péter mentoráltját, Szabó Dávidot küldik párbajozni. Az ítészek nem akarták az SMS-eket tartalmazó borítékra bízni az énekesek sorsát, így végül 3:1 arányban a 27 éves fiúnak szavaztak bizalmat.

A lánytrió ezzel a hetedik helyen végzett a versenyben, és kiérdemelték a harmadik széria legjobb csapatának címét. Nagy Feró ennek ellenére nincs kibékülve az eredménnyel. A Hír24-nek nem sokkal az adás után elmondta: meglepte mentortársai – különösen Keresztes Ildikó – döntése.

“Azt hittem, hogy borítéknyitás lesz, mert arra számítottam, hogy egyik mentortársam taktikázni fog. Ehelyett azonban érzelmileg döntött, és Dávidra szavazott. Ezzel viszont a saját maga és mentoráltjai dolgát nehezítette meg a jövőben” – utalt Feró sejtelmesen Keresztes még versenyben lévő “fiaira”, Stone-ra és Zámbó Krisztiánra.

Mint mondja, nem haragszik mentortársaira, inkább a nézők lepték meg döntésükkel. Egyrészről örül, hogy Gesztiék megmentették Szabó Dávidot, másrészről viszont csalódott, amiért ennyire különbözően gondolkodnak a tehetségről a közönséggel.

“Az ember azt hiszi, hogy erről a szakmáról mindent tud. Majd jön a közönség, és azt mondja: ááá, nem, az nem úgy van. Eszembe nem jutott, hogy a Like kieshet, ennél szerintem sokkal előrébb kellett volna végezniük. Mindenesetre mostantól lesz időm a saját pályámat építeni. Legalább két hónapra van szükségem, hogy utolérjem magam. És persze az X-Faktorra is készülnöm kell. Majd jól megbosszulom ezeken a szívtelen mentorokon, hogy így döntöttek” – tette hozzá viccesen a versenyző nélkül maradt mentor.

A hatodik élő show-ban búcsúzó lánytrió annak idején nem csapatként jelentkezett az X-Faktorba, az előválogatók során kovácsolódtak össze annyira, hogy az ítészek elé már közösen álltak. Gubik Petra, Molnár Szulita és Barnicskó Valéria a szombati kudarc miatt egyelőre bizonytalan a közös jövőt illetően.

“A két legerősebb produnkciónkkal búcsúztunk, szerintem, amit tudtunk, kihoztunk magunkból a műsor alatt. Már a legelején elmondtuk, hogy ez a csapat az X-Faktor miatt jött létre, így most, hogy már nem vagyunk versenyben, át kell gondolnunk, merre tovább. Talán Magyarország még nincs felkészülve egy csapatra, vagy nem mi vagyunk azok, akikre szükség van. Le kell ülnünk, és nagyon komolyan át kell beszélnünk, hogy ki mit szeretne, és hogyan képzeljük el a jövőnket. Az éneklést mindenesetre eszünkbe sem jutott abbahagyni” – nyilatkozta a Hír24-nek a lánycsapat egyik nagy visszatérője, Petra, aki tavaly szólóban próbált szerencsét az X-Faktorban, de akkor csupán a mentorházig jutott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik