Szórakozás

Titokban férjhez ment Pokrivtsák Mónika! Íme

Pokrivtsák Mónika (Pokrivtsák Mónika)
Pokrivtsák Mónika (Pokrivtsák Mónika)

A kimondhatatlan nevű televízióst ezer éve nem láthattuk, úgy eltűnt a képernyőről, mint akit a föld nyelt el. A napokban azonban feltűnt egy rendezvényen, és azt is elmondta, feleség lett.

Évek óta nem láttuk már Pokrivtsák Mónikát, aki első televíziós szereplése óta rengeteget változott. Az RTL Klub képernyőjén 1997-ben tűnt fel először az akkor még duci televíziós. Elsősorban játékokat vezetett, de később a műsorvezetésbe is belekóstolt, sőt rádióműsort is készített. Időközben lefogyott, és sokat mesélt életmódváltásáról. Majd meglepő módon, egyik percről a másikra eltűnt a képernyőről. Egy ideig még azt suttogták, hogy szerződése továbbra is él az RTL Klubbal, de aztán szépen csendben elcsendesedtek körülötte a pletykák.

Időközben olyan hírek kaptak szárnyra, hogy Pokrivtsák Mónika Amerikába költözött, boldog párkapcsolatban él. Szerettünk volna beszélni vele, de mindenkitől azt a választ kaptuk, új telefonszámát nem adhatják ki, mert persze időközben a régit, ki tudja miért, lecserélte. Aztán kaptunk egy e-mail címet, melyre elküldtük kérdéseinket, de választ azokra sem kaptunk.

És most, amikor már kezdtünk végképp megfeledkezni Mónikáról, akkor újra előkerült. Az egyik filmbemutatón tűnt fel, melynek forgatásán ő maga is segédkezett, persze nem a filmvásznon, hanem a háttérben. A tévés még csinosabb, mint valaha, és láthatóan ragyog a boldogságtól. Ma reggel a Csak csajokban elmondta, valóban Amerikában él, és másfél éve boldog feleség. Nem hiányzik neki a tévézés, új hazájában egészséges életmóddal foglalkozó céget üzemeltet férjével. Általában fél évente egyszer tér haza, de az interneten szinte minden nap beszél rokonaival.

Ha nem láttad, érdemes megnézni, mennyit változott az utóbbi időben Pokrivtsák Mónika.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik