Szórakozás

Meghalt Usher 11 éves fia – Dráma

usher (usher, )
usher (usher, )

Az orvosok nem látták értelmét Kyle további életben tartásának, és a halálba segítették a tizenegy éves kisfiút.

Több mint két hete szenvedett súlyos vízi balesetet Usher mostohafia, aminek következtében azonnal kómába esett, és semmilyen agyi aktivitást nem tapasztaltak nála. Ennek ellenére anyja, Tameka Foster nem volt hajlandó elengedni fiát, és biztos volt benne, hogy az imáival meggyógyíthatja. Ám a csoda elmaradt, a doktorok pedig meghozták a végső döntést. Lekapcsolták Kyle-t a lélegeztetőgépről, mert már nem látták értelmét a további életben tartásának. A sérülései annyira súlyosak voltak, hogy nem javulhatott volna az állapota.

Tameka érthetően teljesen összeroppant, de megérti a döntést, még ha nem is tudja felfogni, hogy miért nem lehetett még egy kicsit várni.

Kyle halálának árnyékában a rendőrség nagyobb fokozatba kapcsolt a nyomozásban. Eddig ugyanis várták, mi történik a gyerekkel, hiszen ennek fényében akartak vádat emeltetni az elkövető ellen. Így most halált okozó baleset okozásáért veszik elő majd Jeffrey Hubbardot. A férfi a Foster család közeli barátja, és neki kellett volna vigyázni Kyle-ra, illetve több másik gyerekre a Lanier-tónál. Ám a vidámnak induló fürdőzés közben elveszítette uralmát jet-skije fölött, és egyenesen ráhajtott egy úszógumira, amiben Kyle és egy másik tizenöt éves lány üldögélt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik