Szórakozás

Lilu szenved a kisfiától való elválás miatt

lilu (lilu, )
lilu (lilu, )

Lilu kisfia 3 éves, és szeptembertől óvodába megy. Az RTL Klub műsorvezetője a Csak csajokban elmondta, már a gondolattól is szenved, hogy Dávidot be kell szoktatnia az óvodába, és nem láthatja minden percben.

A stúdióban jelen lévő Szandi, aki háromgyerekes édesanya, azt mondta Lilunak, fontos, hogy a gyermek megtapasztalja, lehet és tud az édesanya nélkül élni. Azt is kifejtette, ez az óvodába beszoktatás dolog inkább a szülőket viseli meg, nem a gyerekeket.

„Pont azt mondta az ovónéni, hogy inkább az apuka vigye beszoktatni. Mert azzal, hogy én ott állok, a rács közé nyomom az arcom és zokogok, nem segítek a gyereknek” – vallotta meg Lilu, miközben Szandi arról győzködte, jó helye lesz Dávidnak az óvodában.

Azt is hozzátette, szerinte az anyákat sokkal jobban zavarná, ha azt látnák, hogy a gyerekük nem sír, amikor otthagyják egy idegen helyen. Tapasztalt szülőként megjegyezte, a kicsik csak pár percig pityeregnek az óvodai beszoktatáskor, aztán boldogon játszanak a többiekkel.

Lilu azt is megjegyezte, legszívesebben kibérelné az ovival szemben lévő lakást, és távcsővel nézné, mi történik a kisfiával, amikor ő nincs vele. Nem csoda, hogy az ismert műsorvezetőt ennyire érzékenyen érinti a kisfiától való elválás, hiszen, mint mondta, mióta a kicsi megszületett, egész nap állandóan vele van.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik