Szórakozás

Kirúgták az RTL Klub sztárjait?

barna-zsombor (barátok közt, )
barna-zsombor (barátok közt, )

Három szereplő is távozik a Barátok köztből. Barna Zsombor továbbtanulása miatt döntött így, míg a másik két szereplő távozását a karakterek változása indokolta.

Hosszú ideje pusmogtak már arról, hogy több fiatal színész is távozik a Barátok köztből. Bár eddig még csak találgatások voltak arról, kinek ér véget a munka, mostanra kiderült, hogy három színész távozik majd. Az elsők között Barna Zsombor, aki Illés Pétert alakította a sorozatban évek óta.

A fiatal színész döntését felvételije befolyásolta a leginkább. Hiszen a Színház- és Filmművészeti Egyetem nem teszi lehetővé diákjainak, hogy televíziós produkciókban szerepeljenek. Mivel a fiatal színész sikeres felvételt nyert a bábszínész szakra,  távozása halaszthatatlannak bizonyult.

Ennek ellenére Illés Péter karaktere továbbra is megmarad, ám azt, hogy ki alakítja majd Juli fiát, egyelőre nem tudni. Azonban a legkisebb színészpalánták személyében is változás lesz. Miklós és Nóra lányát, Timit, ezentúl Jelinek Éva alakítja , míg Juli kisfiát, Mátét Puha Kristóf formálja meg. A személycserét mindkét esetben a karakterek változása indokolta. A legújabb szereplőket a Barátok közt következő évadában láthatják majd a nézők.

Jelinek Éva Nóra és Miklós lányát alakítja majd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik