Szórakozás

Exkluzív! Újra levetkőzik Kiszel Tünde

kiszel tünde (kiszel tünde, )
kiszel tünde (kiszel tünde, )

Bár azt mondta, nem készít újabb naptárt, úgy tűnik, mégis meggondolta magát Kiszel Tünde. A Hír24-nek elmondta, meglepetéssel készül a rajongói számára.

A naptárdíva szeretné, ha olyanok is hozzájuthatnának a kalendáriumához, akik eddig nem, ezért elhatározta, leárazza idei kiadványát.

„Adódott egy lehetőség, hogy kuponos rendszerben féláron adhatom a naptárt, aminek én nagyon örültem, mert így azok is meg tudják vásárolni, akiknek eredeti áron drága volt. Mióta ez kiderült, nagyon sokan keresik. Én nem szégyellem, hogy leértékelték a naptáramat. Ma már mindent leáraznak, mert az embereknek sajnos nincs pénzük, a drága dolgokat nem tudják megvenni. Én pedig mindenképpen kedvezni szeretnék a rajongóimnak” – mondta Tünde, aki még egy titkot elárult.

Azt mondja, mégiscsak csinál új naptárat, annak ellenére, hogy korábban azt mondta, az idei lesz az utolsó. Mivel sokan megkeresték és biztatták, ne hagyja abba, így elhatározta, 2013-ban sem hagyja falravaló nélkül azokat, akik kíváncsiak rá. Azt, hogy pontosan mi lesz a naptárban, nem akarta elárulni, de mint mondta, nagy durranásra készül. Arra a kérdésre, hogy erotikus lesz-e a jövő évi kalendárium, csak annyit mondott: még az sem kizárt.

Kiszel Tünde egyébként egyre több új bizniszbe fog. Saját energiaitala van, babaként árulják, és azt tervezi, hogy hamarosan rendezvényeken is vállal fellépést. Ennek értelmében bárki hívhatja őt, ha azt szeretné, hogy mondjuk egy privát partin Tünde legyen az est háziasszonya. A híresség azt mondja, nagyon izgatottan készül az új kihívásra, de már várja is az új feladatokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik