Szórakozás

Elképesztő! Ennyire magányos a magyar híresség

Csúnyán összetörte magát az utcán Medveczky Ilona. Kórházba szállították, infúziót is kapott. Orvosai határozott tiltása ellenére meglépett a kórházból, hogy hazamehessen imádott kutyáihoz és növényeihez.

Hetekkel ezelőtt esett össze az utcán Medveczky Ilona. A táncművésznőnek még mindig kórházban kellene lennie, de ő úgy véli, nagyon rossz beteg, így máris távozott a kórházból. Elárulta, a kutyái és a növényei nagyon hiányoztak neki, ezért is ment haza. Medveczky arról is vallott, hogy imádott kutyáiban még soha nem csalódott, végrendeletében is azokat nevezte meg örököseként, helyesebben egy alapítványt, amely gondozza majd a kutyusokat.


Ilona korábban a Storyban  vallott a balesetéről:  “Borzasztó hőség tombolt. Lordival, a kutyámmal régóta járok kutyaiskolába, amit véletlenül sem akartam kihagyni. Siettünk, mert nem szeretek sehonnan sem elkésni. Bár ne tettem volna! Körülbelül tíz méterre lehettünk az iskola bejáratától, amikor szédülni kezdtem, és elvesztettem az eszméletemet. Ezután már nem emlékszem szinte semmire. Nagy szerencse, hogy mindez éppen ott történt a bejárattól nem messze, hiszen a járókelők segítséget tudtak hívni. Mentőt hívtak, kórházba vittek, ott tértem magamhoz. El sem hittem, mennyire összetörtem magam. Az orrom megrepedt, az arcomat kék-zöld foltok tarkították, felszakadt a szám is” – emlékezett vissza a művésznő, aki megfogadta, bár a kórházban nem maradt bent, jobban vigyáz majd magára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik