Szórakozás

Végrendelkezik az ismert magyar televíziós

Kiszel Tünde úgy döntött, szeretné kislánya jövőjét biztonságban tudni, ezért végrendelkezni készül. Kijelentette: teljesen egészséges, döntését nem betegség motiválta.

A naptárdíva mindig is felelősségteljesen gondolkodott, éppen ezért döntött úgy, írásba foglaltatja mindazt, amit fontosnak tart betartani, ha ő már esetleg nem lesz. Tünde tudja, hogy ezzel a tettével ismét tabukat döntöget, de mint mondja, nagyon fontos, hogy az ember gondoljon a jövőre és ilyen módon is gondoskodjon szeretteiről.

„Teljesen egészséges vagyok, nem emiatt akarok végrendelkezni. Azt szeretném, ha Donatella legalább olyan biztonságban maradhatna akkor is, ha velem valami történik, mint amilyenben most van. Drága jó szüleim rólunk is gondoskodtak, az ő példájukat követem én is. A nővérem a kislányom keresztanyja, ha esetleg velem történne valami, ő biztosan szeretetben nevelné fel Donatellát” – mondta az ismert televíziós, aki azt sem titkolja, megpróbál minél többet spórolni, hogy baj esetén ne maradjon egyetlen fillér nélkül.

Tünde arról természetesen nem szeretne beszélni, mennyi tartaléka van, de azt azért kijelentette, nem milliomos, épp úgy él, mint bárki más. Sőt, még jobban oda kell figyelnie arra, mire mennyi pénzt ad ki, hiszen egyedül kell eltartania magát és kislányát.

Ha már szót ejtettünk a naptárdíva egészségéről, azt is meg kell említeni, hogy Tünde nagyon figyel a betegségek megelőzésére, amelyben természetesen orvos testvére is segítségére van. A hírességet eddig mindenféle komoly betegség elkerülte és reméli, hogy így lesz ez a jövőben is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik