Szórakozás

Ezúttal nem sikerült Bozontnak – Távoznia kellett

Bár Mester Tamás a legjobb fejnek tartja, mégsem Nagy Kristófot juttatta tovább a TV2 Megasztárjában pénteken este. Bozont már többször a kiesés közelébe került, ezúttal mennie is kellett.

Ezen a héten Mester Tamás próbálta kihozni a legjobbakat a Megasztár versenyzőiből. A péntek esti döntőben a fiatal tehetségek szólóban és duettdalban is megmutathatták magukat, így az eddiginél is fárasztóbb volt számukra a felkészülés és izgalmasabb a verseny. Szinte ugyanez mondható el a tehetségkutató “heteséről”, hiszen ahogy telnek a napok, a zsűritagok és az énekesek egyre közelebb kerülnek egymáshoz, így a döntést is, hogy kinek kell mennie, egyre nehezebb meghozni.


A szólóprodukciók közül a legnagyobb sikert ismét Radics Gigi aratta, Bereczki Zoltán és Mester Tamás, valamit a közönség állva tapsolt a salgótarjáni lánynak. A zsűri el volt ragadtatva  Burgess Benji előadásától is, az amerikai-magyar fiú eddig ismeretlen oldaláról mutatkozott be.


A produkciók elhangzása után Farkas-Jenser Balász, Burgess Benji és Szakos Andi volt a veszélyzónában, annak ellenére, hogy a zsűrit csupán Gigi és Andrea párosa győzte meg. A két lány egymást tartja a legnagyobb riválisának, de azt elárulták, az elmúlt heti próbák során barátnők lettek. A szavazás későbbi állása még nagyobb döbbenetet okozott, szinte megfagyott a levegő a TV2 stúdiójában, Radics Gigi – akivel még ilyen soha nem történt – az utolsó helyre szorult.

A hat énekes közül a nézői szavazatok alapján az első körben Szakos Andi, Radics Gigi és Burgess Benji jutott tovább, majd a szavazás újraindításakor a rajongók Talán Attilát mentették meg.


A zsűri elé kerülő Nagy Kristóf Bozont és Farkas-Jenser Balázs közül egyhangúan az utóbbit juttatták tovább. A döntő szót Mester Tamás mondta ki, bár hozzátette, igazából azt szerette volna, hogy senki nem esik ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik