Szórakozás

Élvezettel osztja a nőket Puzsér – végre mosolyog az ítész!

Puzsér Róbert, a Csillag születik morcos zsűritagjától kedves szóra nemigen lehet számítani. Ám, ha nőkről van szó, még Puzsér is képes elmosolyodni.

Aki az elmúlt hetekben látta Puzsér Róbertetet a Csillag Születikben, az nehezen tudja elképzelni, hogy képes egyáltalán örülni. A Csak csajokban azonban nevetgélt és mosolygott. Mindez azonban csak addig tartott, amikor arról kérdezték, jellemzően sovány vagy húsosabb csajai voltak. Ebben a pillanatban, mintha csoda történt volna, a szigorú ítésznek mosolyra húzódott a szája.

Pedig a beszélgetés meglehetősen csípős hangulatban indult. Lilu ugyanis közölte vendégeivel, egyebek mellett arról beszélgetnek majd, ki milyen szépségfortélyokat alkalmaz a szombati Csillag Születik előtt. Erre Puzsér kijelentette: olyan érzése van, mintha a műsorvezető provokálni akarná őt. Aztán azt is kifejtette, nem tudja, hogyan kerül egy olyan műsorba, amelynek Csak csajok a címe. Mire közölték vele, azért hívták meg, mert a nők kíváncsiak a véleményére. Erre a kritikus azt válaszolta: semmi jóval nem kecsegtethet senkit.

Ezt követően a csontsovány modellek kerültek terítékre, amely már láthatóan felbosszantotta Puzsért. Kifejtette: azok az emberek, akik harmóniában vannak önmagukkal, nem fogyasztanak annyit. Ugyanakkor az illetékesek jól tudják, szükség van a szorongásra, attól fogynak jól a fogyasztószerek, az antidepresszánsok, attól pörög a GDP. Ezek alól szinte senki nem tudja kivonni magát – mondta a kritikus, aki úgy véli, az ember a tudata által nem tudja ezeket az impulzusokat megszűrni.

A reklámok kapcsán Puzsér Róbert kifejtette: a nők olyan ideálokat kapnak, amelyeknek lehetetlen megfelelni. Határozottan állítja, a szépség vámszedőire nagyon súlyos büntetést szabna ki.  Szerinte eljön még az a kor, amikor bíróság elé lehet állítani azokat, akik ilyenekkel mérgezik a társadalmat. Arra, ami zajlik, reflektálnia kellene a büntetőjognak is – vélekedik a Csillag Születik zsűritagja.

Puzsér Róbert azt is sérelmezte, hogy Szirota Dzsenifer 15 kilót fogyott, ami szerinte szintén annak köszönhető, hogy nyomást gyakoroltak rá. Az ítész úgy véli, a lány korábban is nagyon csinos volt, most inkább túl sovány. Puzsér szerint hiba, hogy Dzseniferrel azt hitették el, hogy attól sikeresebb lesz, hogy lefogyott és csakis ez az út vezet a sztársághoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik